Kedves ismerősök, barátok, szülők és más ALKISZ szimpatizánsok!

 

Immár a negyedik éve, hogy az 571/2003. számú törvény lehetővé teszi, hogy minden állampolgár, aki jövedelme után személyi jövedelemadót  köteles fizetni, adójának 2%-t különböző civil szervezeteknek irányítsa át.Vagyis nem fizetünk semmivel sem többet a zsebünkből, hanem Ön a személyi jövedelem adójának 2 %-át, amit amúgy sem kap kézbe, hanem a román állam pénztárába kerül, nekünk adományozhatja. Azok az adófizetők, akik ezzel a jogukkal szeretnének élni, ki kell töltsék a támogatásról szóló 230-as vagy 200-as számú szabványkérést: akik csak fizetésük után adóznak, azoknak a 230-ast, akiknek más forrásból (ingatlan bérbeadása, szerzői jogdíj, magánvállalkozás stb.) származó jövedelmük is van, azoknak a 200-ast.   

Munkánk folytatása, fenntartása, eredményesebbé tétele érdekében ez évben is számítunk Önre.Ha úgy ítéli meg, hogy  a továbbiakban is rászolgálunk bizalmára, eddigi tevékenységünk, jövőbeni terveink elnyerték Ön tetszését, szeretnénk felkérni, hogy támogassa a továbbiakban is szervezetünk célcsoportját, a fiatalokat, jövedelemadója 2%-val. A számlánkra befolyt összegeket a továbbiakban is az Alsó Kis-Küküllőmentén élő magyar fiatalok számára szervezett  programjainkra fogjuk elkölteni.         

Ne feledje a kitöltött űrlapokat 2009. május 15-ig kell benyújtani a helyi adóhivatalhoz. Munkatársaink vállalják, hogy Ön helyett eljuttatják a kitöltött nyomtatványokat az illetékes hatóságokhoz, ez esetben megkérjük juttassa el hozzánk a kitöltött kérvényét.Önnek csupán a személyi adatait kell kitöltenie, majd aláírnia a kérvényt.Amennyiben nem tudja pontosan a befizetendő jövedelemadója 2%-át, az illető sort hagyja üresen, az adóhatóság kiszámolja majd a pontos összeget.Ez évben sem kell csatolni a kitöltött nyomtatványhoz az adóíveket(fişa fiscală)! A 0744/573045 és 0749/055456-os telefonszámokon, az office@alkisz.ro elektronikus postacímen illetve a www.alkisz.ro honlapon bővebb információt kaphat a 2%-os kampánnyal illetve szervezetünk tevékenységével és jövőbeli  terveivel kapcsolatosan, ugyanakkor itt igényelhet újabb nyomtatványokat.

Kérjük, hogy éljen a 2% felajánlásának lehetőségével, és amennyiben teheti felhívásunkat népszerűsítse barátai és munkatársai körében is.Ne feledje:

 

GYEREKÉÉRT, UNOKÁJÁÉRT, AZ ALSÓ KIS-KÜKÜLLŐMENTE  JÖVŐJÉÉRT TESZI !!!

 

 

            Adományát előre is köszönjük!

 

Amennyiben nem tőlünk szerzi be a kitöltendő formanyomtatványokat ,a következő adatok szükségesek a kitöltéshez:


Denumire entitate nonprofit:Asocia
ţia Tineretului Maghiar de pe Valea Târnavei Mici

Cod de identificare fiscală al entităţii nonprofit: 18578288
Cont bancar (IBAN):RO29BRDE270SV18875042700