-Január 22-én, a magyar kultúra napján a www.benedekelek.ro honlap elindításával hivatalosan is megkezdődött a kisbaconi mesemondó születésének 150., halálának 80.évfordulója okán meghirdetett Benedek Elek Emlékév. Az egy évig tartó rendezvénysorozat eseményekben igen gazdagnak ígérkezik, Erdély majdnem minden településén szerveznek az emlékévvel kapcsolatosan valamit:lesz mesemondó verseny, irodalmi konferencia, fotópályázat, gyerektábor, mesekaraván, bábelőadás, sor kerül különböző kiadványok megjelentetésére, Kisbaconban tervezik egy Mesefalu felépítését is.A Kis-Küküllőmente sem marad ki a szervezésből, az ALKISZ ifjúsági szervezet szeptember végére időzítette az emlékévvel kapcsolatos rendezvényeit.
-Évfordulónk 1888 – 2008 címmel, évkönyv kiadásával tette emlékezetesebbé és ünnepélyesebbé az ALKISZ ifjúsági szervezet a Traian Állami Főgimnázium 120. születésnapját.A kiadvány többek között tartalmaz egy átfogó történelmi írást az intézmény történelméről, visszaemlékezéseket Bölöni Domokos, Bölöni László egykori diákok, Gedő Dalma VIII. osztályos tanuló, és Gedő Hajnalka nyugalmazott pedagógus tollából. A könyvet lapozgatva megtekinthetjük iskolánk egykori igazgatóinak illetve aligazgatóinak névsorát.A sok fényképpel és korabeli dokumentumokkal fűszerezett melléklet tartalmazza a 2008-2009-es iskolai évben tanító pedagógusok, és a tanintézményben tanuló magyar anyanyelvű diákok névsorát.A kiadvány megvásárolható Gagyi Zoltán történelem tanárnál.
-December 27-én zsúfolásig telt nézőtér előtt tartotta meg évzáró műsorát a Kökényes Néptánccsoport.Az Advent a Kis-Küküllő mentén című gálaműsoruk keretén belül a Nagy Kökényes és Kis-Kökényes táncosai bemutatták repertoárjuk színe-javát: küküllőmenti (román, cigány, magyar), vajdaszentiványi, mezőségi táncokat, a Ludas Matyi című táncos vígeposzt, a betlehemi pásztor balladáját és az Advent a Kis-Küküllő mentén című táncjátékot. A szervezők mintegy harminc köszönő oklevéllel kedveskedtek a csoportot támogató személyeknek, intézményeknek, alapítványoknak. A rendezvényt a múlt évihez hasonlóan karitatív jelleggel szervezte meg az ALKISZ, a begyűlt pénzösszeget a KÖKÉNYES küküllőmenti ruhatárának bővítésére fordítják a szervezők.
-Március 12-16. között újra Magyarországon vendégszerepel a Kökényes Néptánccsoport.Az anyaországban töltött 3 nap alatt 4 alkalommal lépnek a közönség elé a Verbuválás, csatamező, szabadság... című tematikus műsorukkal :13-án Nagyhegyesen, 14-én Miskolcon, majd 15-én délelőtt illetve délután Hajdúszoboszlón.16-a délelőttjét a pihenésnek és világhírű magyar termálvízekben való önfeledt uszkálásnak szenteli a csoport.
Lezajlottak a „3.Adj, király, katonát” országos vetélkedő küküllőmenti szakaszának elődöntői. A több mint 3 órán át tartó vetélkedők, nem csupán a diákok elméleti tudását mérték fel, hanem ügyességüket, kreativitásukat és színészi tehetségüket is. A különböző korosztályú gyerekeknek esélyük nyílt az ismerkedésre, bizonyításra, de a szórakozásra is.A zsűrinek a három helyszínen idén 177 versenyző közül kellett kiválasztania azt a kilencet, akik a március 21-i országos megmérettetésen fogják képviselni az Alsó Kis-Küküllőmentét, ez a megtiszteltetés végül a következő tanulóknak jútott:Hadnagy Ilma/Dicsőszentmárton, Fogarasi Eszter/Dicsőszentmárton, Szántó Denisza/Dicsőszentmárton, Márton Melinda/Küküllődombó, Szász Ildikó/Vámosgálfalva, Costea Doris/Küküllődombó, Vass Imre Csongor/Szászcsávás, Kiss-Vass Sándor Nándor/Szászcsávás, Kántor Renáta Annamária/Szászcsávás. -------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
-December 27-én tartja évzáró műsorát a Kökényes Néptánccsoport. Az Advent a Kis-Küküllő mentén címmel meghírdetett előadás tartalmas szórakozást igér az érdeklődők számára. A Kis-Kökényes táncosai a küküllőmenti és vajdaszentiványi táncrendek mellett közkívánatra újra bemutatják a Lúdas Matyi című zenés-táncos műsorukat. A (Nagy) Kökényesek először mutatkoznak színpadon a vadonatúj mezőségi viseletükben, de ugyancsak először mutatják be Dicsőszentmártonban a küküllőmenti román táncukat, ezt követően Karácsony tiszteletére egy Betlehemest mutatnak majd be együttműködésben a szászcsávási dalárdával, és a küküllőmenti hagyományőrzőkkel. A rendezvényt a múlt évihez hasonlóan karitatív jelleggel szervezi meg az ALKISZ, ezúttal is a begyűlt pénzösszeg kedvezményezettjei a KÖKÉNYES Néptánccsoport tagjai, akik a remélhetőleg sok zérojú összeget nyári tánctáborokra, illetve a küküllőmenti népviselet felfrissítésére fordíthatják majd.
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
- 11 néptánccsoportnak tapsolhatott Dicsőszentmárton nagyszámú és lelkes közönsége november 2-án, vasárnap. Ezen a napon került megrendezésre az ALKISZ és a Traian Gimnázium szervezésében immár második alkalommal a „Kiöntött a Kis-Küküllő... néptánctalálkozó. Maros megye 10 ifjúsági néptánccsoportja mellett a magyarországi Nagyhegyes település tánccsoportja is megtisztelte a rendezvényt, így a fesztivál nemzetközi jelleget kapott. Az egész napos rendezvény a résztvevő több száz néptáncos színpompás népviseleti parádéjával kezdődött Dicsőszentmárton főterén, amit egy több órás ünnepi műsor követett a Művelődési Ház dísztermében. A vacsorát követően fergeteges hangulatú táncház vette kezdetét, a nagyszámú érdeklődő a magyarpalatkai, vajdaszentiványi, és a marosvásárhelyi zenészek pörgő muzsikájára késő éjfélig ropta a táncot a Művelődési Ház előcsarnokában.
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
-Ifjúsági táborral egybekötött vezetőképzőn vett részt a dicsőszentmártoni székhelyű ALKISZ 11 munkatársa 2008. augusztus 10-13. között. A rendezvényre a kolozsvári Areopagus Alapítvány által szervezett Erős ifjúság, erős közösségek projekt keretében került sor a Hunyad megyei Algyógyon. A táborban három ifjúsági szervezet, a Szilágy megyei Pro Mocsolya Egyesület és PRO Erked Egyesület, valamint a Maros megyei ALKISZ részéről, mintegy 40 ifjú vett részt. A tábor keretén belül lehetőség nyílt a tapasztalatcserére, tájékozódni a civil szervezetek forrásteremtési lehetőségeiről, aktuális környezetvédelmi problémákról és pályázázati kiírásokról, pályaválasztási lehetőségekről de ugyanakkor a közös projektötletek megfogalmazására, megvitatására is.A projekt amelyet a Európai Unió Oktatásügyi és Kulturális Főigazgatósága a „Cselekvő ifjúság” program keretében támogat ezzel nem zárult le, a képzési folyamatban résztvevő ifjúsági szervezeteknek ingyenes jogi tanácsadást biztosítanak a továbbiakban, szeptember folyamán sor kerül egy ifjúsági portál létrehozására, illetve egy útmutató kézikönyv kidolgozása ifjúsági szerveződések részére.Az ifjúsági szervezetek a jobb kapcsolattartás érdekében közös levelezőlistát is létre hoztak.Az ALKISZ képviseletében Vámosgálfalváról, Szőkefalváról, Dicsőszentmártonból, Ádámosról és Magyarkirályfalváról vettek részt fiatalok.
-Mozgalmas nyarat tudhatnak maguk mögött a dicsőszentmártoni Kökényes és Kis-Kökényes Néptánccsoportok tagjai.A nagyok alig dobták a sarokba az iskolatáskát, máris külföldre szólította őket a “kötelesség”, ugyanis június végén az a megtiszteltetés érte őket, hogy egy Budapesten szervezett kulturális műsor keretén belül másik két néptánccsoporttal együtt képviseljék az erdélyi néptánckultúrát. Július elején a Vámosgálfalván megrendezett “Vízmelléki hagyományőrzők második találkozóján” 23 település hagyományőrzői előtt bizonyíthatták tánctudásukat és lelkesedésüket.Ezt követte az aktív vakációzás korszaka, ugyanis másnap kiegészülve a Kis-Kökényes tagjaival egy hetüs edzőtáborban vettek részt a Maros megyei Magyarón.Hazaérkezésük után újabb felkéréseknek tettek eleget fellépvén Maros megye különböző néptánctalálkozóin, augusztus elején pedig a szászcsávási tánctábor gálaműsorában.Nem tétlenkedett az utánpótlás szerepét betöltő Kis-Kökényes sem, az edzőtábort követően a vajdaszentiványi nemzetközi néptánctábor nyitónapján léptek fel, majd ezt követően Holtmaroson képviselték sikeresen a Kis-Küküllőmentét.Jelenleg mindkét csoport egy zsúfolt őszi illetve téli program elé néz, legközelebb szeptember 6-án, Marosfelfaluban láthatjuk színpadon ifjú táncosainkat.
-Komoly tervekkel vág neki az ALKISZ ifjúsági szervezet a 2008. esztendő utolsó negyedévének.A prioritások között szerepelnek a tagság javarészét kitevő, a középiskolás tanulókat tömörítő Dicsőszentmártoni Diáktanács munkásságának újjászervezése és hatékonyabbá tétele, a szervezet humán erőforrásának fejlesztése, a szervezet székhelyén működő néprajzi szoba megnyítása, a novemberben esedékes nagyszabású néptánctalálkozó megszervezése, a Kökényes Néptánccsoport ruhatárának bővítése.AZ ALKISZ ugyanakkor két nagyszabású ünneplésre is készül, októberben a 10 éves ÉBRESZTŐ diáklapot, novemberben pedig a 120 éves dicsőszentmártoni intézményesített magyar oktatást szeretnék méltó módon megünnepelni.Emellett folytatódnak a hagyományos, de nyáron szünetelő tevékenységek: küküllőmenti gyermektáncház, Ébresztő diáklap, furulyakör, társasági tánctanfolyam.
-Február 11-16 között került megszervezésre immár hatodik alkalommal a dicsőszentmártoni „ÉBRESZTŐ BÁLINT NAPOK” . A programkínálatból ez évben sem hiányzott a Bálint napi üdvözlőlapok kiállítása és vására, a szívposta, és az Angol katedrával közösen megrendezett szerelmes buli . Ez utóbbin csak úgy hemzsegtek a többé kevésbé szerelmes gimnazisták, a hangulatot a jó zene és a különböző verenyek fokozták(táncverseny, szerelmi vallomás angolul, stb) . Szerelmes vallomásokból a tanároknak is kijútott, Gagyi Zoltán tanárúrnak a VII-A osztályból bókoltak, míg Oltean Carmen tanárnőnek a VII . D . osztályból, a kezét is megkérték .
-Az Alsó Kis-Küküllőmente másodjára is ad katonát!Vagyis magyarán mondva vidékünk ez évben is csatlakozik az ALKISZ ifjúsági szervezet révén a Magyar Ifjúsági Tanács által kezdeményezett országos vetélkedőhöz . Az „Adj,király,katonát!” című vetélkedő az Áldás, népesség mozgalom szerves része . A mozgalom lényege, hogy a társadalom gondolkodását megváltoztassa, egy családban több gyerek szülessen . A vetélkedő célja ugyanaz mint a mozgalomé, de ezen belül az olvasást is népszerűsíti a gyerekek körében . A vetélkedő célcsoportját a IV . -VII . osztályos gyerekek jelentik, a verseny csapatok között zajlik . A Küküllőmenti „katonák” messzemenően kitettek magukért ebben az évben, országos csúcsként 81 tanuló nevezett be a vetélkedőre ami programmódosításra kényszerítette a szervezőket . Ennek megfelelően Dicsőszentmártonban vetélkednek majd a magyarkirályfalvi, küküllődombói és dicsőszentmártoni ifjak, négy nappal később Désfalván méretkeznek meg a héderfáji, szászcsávási, magyarsárosi, vámosgálfalvi, haranglábi, illetve a désfalvi iskolák tanulói . Bővebb információkért látogassál el az ALKISZ honlapra .
-Jó hírrel szolgálunk azoknak, akik idén is vakációjuk egy részét az ádámosi Szórványtáborban szeretnék eltölteni . Ez évben is megrendezésre kerül immár VIII . alkalommal a közkedvelt nyári szórakozási lehetőség . A legvalószínűbb időpont a július 20-27, a vadonatúj program 70%-ban készen van, jelenleg az engedélyek beszerzésén munkálkodnak a szervezők .
-Európai normáknak megfelelő játszóteret, sétálót és parkot létesít a szőkefalvi negyedben az Alsó Kis-Küküllőmenti Magyar Ifjúság Szövetség (ALKISZ) Szervezetünk a magyarországi MOL és a csíkszeredai Polgártárs Alapítvány által tavaly meghírdetett pályázatán nyert 7500 lejt erre a célra . A Zöld Övezetek elnevezésű programból lehívott pénzösszegből a tervek szerint már május elején elkezdődnek a munkálatok, az átadásra pedig június 5-én, a Környezetvédelem Világnapján kerülne sor . A beruházás megvalósításában az ALKISZ partnerszervezetei(Traian Gimnázium, helyi sajtó és a Polgármesteri Hivatal) segítségére is számíthat, ez utóbbi virágokkal, és a szükséges telekkel társul, ezzel több mint 20 ezer új lejre nő a beruházás értéke . A Traian Gimnázium tanulói önkéntes munkával fognak hozzájárulni a projekt sikeréhez .
-A tavasz beköszöntével újra megszaporodtak a Kökényes Néptánccsoport fellépései és kiszállásai . Március 8-án a Traian Gimnázium tanárnőit és tanítónőit köszöntötték fel egy fergeteges cigánytánccal . Másnap a rendezvény egyik hagyományos vendégeként részt vettek a Bonyhán megrendezett „Márciuska Fesztiválon”, ahol újból színvonalas produkciókkal örvendeztették meg a közönséget . Bár a fél csapatnak már a hétvégén sorra kerülő konfirmáláson járt az esze, illetve az esti Prezsbitérium előtti főpróbán, 14-én délután még a nemzeti ünnep tiszteletére is bemutatták tánctudásukat a Magyar Kultúrális Központ színpadán . Április hónapban is több kiszállása volt az ifjú néptáncosainknak, a Maros megyei Gyöngykoszorú fesztiválok, majd a május elején szervezett Dicsőszentmárton-i Városnapok jó főprobát jelentettek a május 24-én esedékes Szamosújvár-i országos megmérettetésre .
-A marosvásárhelyi székhelyű Agora Felnőttképzési Intézet, együttműködve az Alsó Kis-Küküllőmenti Magyar Ifjúság Szövetségével (ALKISZ) a Szülőföld Alap támogatásával tájékoztató és tanácsadó „nyílt napot” szervezett 2008 . április 25-én az Alsó Kis-Küküllőmenti magyar civil szervezeteknek, kis- és középvállalkozásoknak, illetve önkormányzatok számára . A tájékoztató nap keretén belül a célcsoportok megjelent képviselői tájékoztatást kaptak az aktuális pályázati lehetőségekről és feltételekről, megismerkedhettek alternatív finanszírozási lehetőségekkel a romániai adóügyi jogszabályok ismeretében . A rövid előadást egy kötetlen beszélgetés zárta amelyen jövőbeni küküllőmenti projektekről esett szó .
- Borkostolóval egybekötött bortörténelem és borivási illemtan témájú előadást szervez május 30-án az ALKISZ . Az esemény fő kedvezményezettjei a dicsőszentmártoni Elméleti Líceum végzős magyar anyanyelvű diákjai . A szervezők elmondása szerint az előadás keretén belül a jelenlévők nemcsak a bor történetéről hallhatnak egy rövid összefoglalót, de meg is kóstolhatják a világhíres küküllőmenti nedűt, ugyanakkor azt is megtanulhatják, miként kell fogni egy boros poharat, hogyan kell vele koccintani . A premierként számon tartott kezdeményezésre a Good Vin pincében kerül sor(volt Csendőrség pincéje), az előadó, fő töltögető pedig nem más mint Seprődi József, a híres küküllőmenti borász .
-Sikeresen kezdte a 2008-as pályázási szezont az ALKISZ ifjúsági szervezet . Négy hónap megfeszített, éjszakákba nyúló pályázás kezdi meghozni gyümölcseit, az eddig ismeretes eredmények kb 4300 lejes vissza nem téritendő támogatást hoztak a szervezet konyhájára . Bár az összegek mind céladományok, és elenyészőek a tervek megvalósításához szükséges összegekhez képest, egy biztos alapot jelentenek az eredményes és minőségi munkához . Biztató az is, hogy eddig csupán egy pályáztató hozta meg döntését, és az ALKISZ-nak mind az öt beadott pályázata nyerő lett .
-Nagy érdeklődésnek örvendett ez évben is a diákság részéről az április 26-án megrendezett “XVII . KIÖNTÖTT A KIS-KÜKÜLLő” népdaléneklő- és szavalóverseny . A vetélkedőre ez évben is nagyszámú versenyző nevezett be az egész Kis-Küküllő mentéről, de Segesvár, Szászmedgyes és Erdőszentgyörgy is képviseltette magát . Hagyományoknak megfelelően ALKISZ ez évben is osztott különdíjakat:Balog Beátának(Vámosgálfalva), Ozsváth Dalmának(Bonyha), Kovács Melindának(Dicsőszentmárton), illetve Török Edinának(Vámosgálfalva) .
-Indulhat a buli a Küküllőmentén! A tavalyi 2%-os kampány „gyümölcséből” és egy nyertes pályázat eredményeként vadonatúj hangosítást vásárolt magának az ALKISZ . A keverőpultból, hangfalakból, mikrofonokból, erősítőből álló felszerelést elsősorban az egyre sokasodó rendezvények fogják igénybe venni, de a cucc bérelhető is , persze az ALKISZ DJ-el együtt .
-Bár a nők kisebbségben vannak a vezetőségben, mégis hatalmas bevásárlási szezont hagyott maga mögött az ALKISZ . Míg az év első felében kb . 5000 lej értékben vásárolt hangosítási technikát, a tavasz elhozta a Kökényes Néptánccsoport ruhatárának bővítését is . A sikeres pályázatokból, adományokból összegyűjtött pénzből egy teljes kalotaszegi viseletet sikerült vásárolni, ugyanakkor a küküllőmenti ruhatárat is sikerül részben bővíteni illetve felújítani . A Kökényes ruhatárát a továbbiakban is priorításként kezeli az ALKISZ, az év végéig folytatni szeretnék a küküllőmenti ruhatár bővítését, ugyanakkor a betanult táncrendek miatt szükségszerűvé válik újabb hagyományos népviseletek beszerzése is .
-A tervek szerint ősszel, már bejelzett turistaútvonalakon kirándulhatunk/túrázhatunk az Alsó Kis- Küküllőmentén . Az ALKISZ kezdeményezésére, ez év márciusában zajlott le a terség magyar földrajz tanárainak a megbeszélése, amely eredményeként megszületett a döntés: a földrajz tanárok irányításával és a diákok közreműködésével a szabályoknak megfelelő jelzésekkel látják el a térség túraútvonalait a szervezet önkéntesei . A központokban többnyelvű ismertető tábla fogja felhívni a figyelmet a térség nevezetességeire, az útvonalak kiindulási és találkozási pontjaira . A programot az ALKISZ finanszírozza .
Összeállította: Gagyi Zoltán
----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
-Nagyszabású műsorral búcsúztatták a 2007-es évet december 27-én a dicsőszentmártoni magyar fiatalok . Zsúfolásig megtelt terem, kapós műsorfüzet, fergeteges hangulatú táncház, magas színvonalú , több mint 100 fellépőt megmozgató produkció, röviden így jellemezhetnénk az ALKISZ és a Traian Gimnázium közös szervezésében megrendezett évbúcsúztatót . Az Advent a Kis-Küküllő mentén című előadás első fellépőjeként bemutatkozott a házigada Kökényes néptánccsoport ifi tagozata, az Ifjú Kökényes, a nagy Kökényesek vajdaszentiványi táncrendet mutattak be, amelyet egy megzenésített táncjáték bemutatása követett . A nyárádselyei hagyományőrzők jóvoltából a közönség megismerkedhetett a karácsonyi ünnepkör egyik jellegzetes népszokásával, az istványozással . A műsor harmadik, és egyben befekező részeként a közönség a karácsony és az István-nap közötti időszak jellegzetes küküllőmenti román, magyar és cigány népszokásait láthatta a színpadon . Bővebb információkért olvasd el beszámolónkat .
- A Kis Kökényes is megjárta a Bucsint . Február 2-3 között néptánccsoportunk utánpótláscsapata Parajdra kirándult . Amellett, hogy a kirándulás egy kitűnő csapatösszerázónak bizonyult, a kis táncosok programjában sízés, szánkázás, hatalmas havazódások, esti buli, egy kis farsangi álarcoskodás, szovátai séta szerepelt . A buszozás órái sem tűntek egyhangúnak, ugyanis Mónika tánctanárnő intenzív énekóráinak köszönhetően a már ismert népdalok mellett, számos új nótával gazdagodott a Kis-Kökényes repertoárja .
-Megjelentek az „Advent a Kis-Küküllő mentén” évzáró előadás filmanyagát tartalmazó DVD-k . Egy DVD ára 10 lej, amely mellé most promocióként ingyen megkapod a teljes képanyagot tartalmazó CD-t . Rendelésed leadhatod az office@alkisz . ro címen, a 0749-055456-os mobilszámon, iskolád ÉBRESZTő terjesztőjénél, ugyanakkor személyesen is rendelhetsz Gagyi Zoltán tanárúrnál .
-Február 11-16 között kerül megszervezésre immár hatodik alkalommal a dicsőszentmártoni „ÉBRESZTŐ BÁLINT NAPOK” . A programkínálatból ez évben sem hiányzik a Bálint napi üdvözlőlapok kiáll?tása és vására, a szívposta(amely a múlt évben rekordot döntött a szerkesztők által kihordott levelek számával), és az Angol katedrával közösen megrendezett szerelmes buli .
-Óriási népszerűségnek örvendett az I-IV . osztályos tanulók körében az ALKISZ és a Poliglot Rádió magyar adása által meghírdetett mesemondó verseny . A népmese napja(szeptember 30 . ) alkalmából szervezett versenyre 49 tanuló nevezett be az egész Alsó Kis-Küküllőmentéről, ezért a szervezők kénytelenek voltak meghosszabbítani a verseny határidejét . A győztest a hallgatók szavazatai alapján választották ki a szervezők, ennek köszönhetően az első Alsó Kis-Küküllőmenti mesemondóverseny fődíját SZABÓ TIMEA, vámosgálfalvi tanuló érdemelte ki . A nagy lelkesedésnek, és a magas színvonalnak köszönhetően a szervezők minden benevezőt jutalomban részesítettek . A fődíjat és a számos különdíjat az ALKISZ ifjúsági szervezet, illetve az ÉBRESZTŐ és a Napsugár gyereklapok biztosították .
- A november újabb örömhírt hozott az ALKISZ ifjúsági szervezetnek, a kolozsvári Eurotrans Alapítvány az ÉBRESZTŐ diáklap fenntartása és fejlesztése céljából 1400 lejt utalt ki egy sikeres pályázatnak köszönhetően . A pénzösszeget, a pályázati tervnek megfelelően a az oldalszám illetve példányszám bővítésre, ugyanakkor a jövőben esedékes 10 éves szülinap előkészítési munkálataira fordíthatja az ALKISZ .
-Mozgalmas nyarat és őszi hónapokat követően még intenzívebb téli napok várnak a KÖKÉNYES Néptánccsoport tagjaira . Amíg az október és a november az intenzív, néha maratoni próbák időszaka volt, táncosaink december 27-én premierként a táncszínház művészetébe is belekóstolnak , amikor is Karácsony tiszteletére egy Betlehemest mutatnak majd be együttműködésben a marosfelfalui BIBORKA-val és a szászcsávási dalárdával, ezen a napon állnak majd először közönség elé a kis KÖKÉNYES-sek is . A rendezvényt a múlt évihez hasonlóan karitatív jelleggel szervezi meg az ALKISZ, ezúttal a begyűlt pénzösszeg kedvezményezettjei a KÖKÉNYES Néptánccsoport tagjai, akik a remélhetőleg sok zérojú összeget nyári tánctáborokra illetve egy új rend népviselet elkészítésére fordíthatják majd .
-Anyanyelvi vetélkedőt szerveztek december 15-én Dicsőszentmártonban . A Traian Gimnázium magyar tanítóközössége szervezésében az Alsó Kis-Küküllőmente IV . osztályosai mérték össze tudásukat . A tét sem volt alacsony, ugyanis az első és második helyezés továbbjútást jelentett a vetélkedő marosvásárhelyi, megyei szintjére . A több órás megmérettetést követően, mindkét vezető poziciót a Traian Gimnázium tanulói foglalták el(IV . E . osztály, tanítónő Végh Erzsébet), míg a pódium III . fokára a szászcsávási tanulók kerültek . A díjak javarészét az ALKISZ ifjúsági szervezet biztosította .
-December 2-án Vajdaszentiványon vendégszerepelt a KÖKÉNYES Néptánccsoport . Ez egy különleges fellépés volt, mert először adták elő színpadon a küküllőmenti cigánytáncot, de ugyanakkor először táncoltak szentiványi népviseletben is . A dicsői néptáncosokon kívül még 3 tánccsoport volt hivatalos egész Erdélyből :a marosfelfalusi Biborka, a marosvásárhelyi Cucunita és a helyiek tánccsoportja . A színvonalas produkciókat egy ízletes vacsora, majd egy fergeteges hangulatú, éjfélig tartó táncház követte .
----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
-Nagy sikerű, ötletességben gazdag műsor keretében ünnepelték meg 2007 . október 19-én Dicsőszentmárton magyar „gólyáit” . A szervezők, az ALKISZ ifjúsági szervezet és a helyi Elméleti Líceum XI . E . és F . osztályai a rettegett török birodalomba, és ennek keretén belül Ali basa háremébe kalauzolták el a gólyákat és a nagyszámú közönséget . A hastánncal, divatbemutatóval, az érdekesebbnél-érdekesebb megmérettetésekkel fűszerezett vetélkedő eredményeként Ali basa első, kedvenc háremhölgyévé Kundi Orsolyát választották, míg első számú hárem-őr feladatát Balázs Csabára bízta a zsűri . A műsort hajnalig tartó „bajram” követte .
-Elbirálásra kerültek az ALKISZ , a dicsőszentmártoni Traian Gimnázium, valamint a Poliglot Rádió magyar adása által meghírdetett „Legkedvesebb népmesehősöm” című rajzpályázatra beküldött pályamunkák . A három tagú zsűri fődíjra az alábbi tanulók munkáját javasolta: Székely Evelin(III . D . ) - „A kiskakas gyémánt félkrajcárja”, Végh Andrea (II . D . ) -„ A rózsát nevető királykisasszony”, valamint Mihály Bence(III . D . ) - „ A kisgömböc” című rajzát . A pályázatra beküldött 42 pályamunka szerzője közül dícséretben részesült ugyanakkor még 9 tanuló . Mind a tizenkét tanuló értékes, mesecédékből illetve rajzfelszerelésből álló jutalomcsomagot kapott .
-Óriási népszerűségnek örvend az I-IV . osztályos tanulók körében az ALKISZ és a Poliglot Rádió magyar adása által meghírdetett mesemondó verseny . A népmese napja alkalmából szervezett versenyre ezidáig több tízen neveztek be az egész Alsó Kis-Küküllőmentéről . A győztest a hallgatók szavazatai alapján fogják kiválasztani, emellett az ALKISZ számos különdíjat is felajánlott .
-Újabb gyümölcse érett be az ALKISZ ifjúsági szervezet aktív és folyamatos pályázatíró tevékenységének . Amíg az év elején leadott programtervek kb . 50 millió régi lejes vissza nem térítendő támogatást hoztak a szervezet konyhájára, szeptember folyamán a Magyar Oktatásügyi Minisztérium is pozitívan értékelte szervezetünknek a küküllőmenti magyar oktatás fenntartása és fejlesztése terén kifejtett tevékenységét és 1 . 250 . 000 Ft-os támogatást itélt meg számára, ezen összeget az ALKISZ a szórványban , magyar nyelven beiskolázott tanulók ingázási költségeinek támogatására fordíthatja .
-Újabb rangos kitüntetésben részesült az ALKISZ ifjúsági szervezet elnöke . Miután 2006 januárjában a „Magyar Kultúra Apródja” kitüntetést vehette át Budapesten, ez alkalommal a Magyar Fiatalok Határok Nélkül Alapítvány Kuratóriuma ugyancsak Gagyi Zoltán tanárúr munkásságát értékelte megfelelőnek a „Magyar Fiatalokért Díj” odaitélésére . A „Magyar Fiatalokért Díjat” 2003-ban alapították, és páratlan évben egy olyan határon túli díjazottat jutalmaz, aki a határon túl élő fiatalság összefogásáért, szellemi , kulturális együttműködéséért kifejtett tevékenysége révén kivívta az Alapítvány, valamint támogatói elismerését . A díjátadásra 2007 . novemberében kerül majd sor .
-Megjelentek a VII . ALKISZ SZÓRVÁNYTÁBOR film- és képanyagát tartalmazó CD-k (képek+kis felbontású film) és DVD-k . Most promociós áron rendelheted meg őket, ellenértékük 7 lej(CD) , illetve 10 lej(DVD) . Ha mindkettőre igényt tartasz, akkor csupán 15 lejedbe kerül . Rendelésed leadhatod az office@alkisz . ro címen, a 0749-055456-os mobilszámon, ugyanakkor személyesen is rendelhetsz Gagyi Zoltán és Bordi András tanárúraknál .
- Október 27-én , 21 órától „Az ősz ünnepe” címmel szüreti bált szervez Magyarkirályfalván az ALKISZ és az Ádámos-i Polgármesteri Hivatal . Ezt megelőzően 18 . 30 -től hagyományőrző programot láthat a közönség, melynek kerében fellépnek Ádámos község magyar, román és cigány hagyományőrzi . A műsor keretén díszvendégként fellép a dicsőszentmártoni Kökényes illetve egy vajdasági(Szerbia) néptánccsoport . Mindkét eseménynek a Művelődési Ház ad otthont .
-2007 . november 3-án , 17 órától Halloween Party-t szervez a Traian Gimnázium angol katedrája és az ÉBRESZTő diáklap . Az iskola tornatermében megrendezett, különféle versenyekkel fűszerezett bálon a gimnázium intenzív angol profillal működő osztályainak résztvételére számítanak .
-Mozgalmas nyara volt a dicsőszentmártoni Kökényes Néptánccsoport tagjainak . Alig dobták a sarokba az iskolatáskát, máris Hajdúszoboszlóra szólította őket a “kötelesség”, itt a “Testvérvárosok találkozóján” képviselték Dicsőszentmártont , ugyanakkor a strandon felállított szabadtéri színpadon is bemutatták tudományukat, amit a szervezők két napi strandolási lehetőséggel honorálták meg . Jóformán haza sem érkeztek, máris belecsöppentek fennállásuk legfontosabb fellépésébe, július 8-án a Küküllődombón megrendezett “Vízmelléki hagyományőrzők találkozóján” 17 település hagyományőrzői előtt bizonyíthatták tudományukat . Egy kis pihenő után következett az aktív vakációzás korszaka, aminek köszönhetően a tánccsoport tagjainak javarésze egy hétre búcsút mondhatott kényelmes ágyacskájának, hisz következett a már hagyományossá váló Vajdaszentivány-i tánctábor . Hazaérkezésük után újabb felkéréseknek tettek eleget, augusztus elején a szászcsávási tánctábor gálaműsorában léptek fel, másnap a magyarsárosi falunapokat tisztelték meg . Szeptember hónap folyamán pedig a bonyhai Napokra , a Marosfelfalu-i illetve Kibéd-i Gyöngykoszorú ünnepélyekre , és a szőkefalvi Falunapokra is meghívást kaptak .
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Októberben is folytatódott a „Légy Te is ALKISZ tag” című kampány .
Az ALKISZ Vezető Tanácsa határozatának értelmében az aktuális illetve a leendő ALKISZ tagok 6 RON-t kell fizessenek tagságdíjként egy félévre, míg egy évre a tagdíj 12 RON . Szervezetünk nemcsak kér, hanem ad is a tagdíj fejében: ingyenességig menő kedvezmények az ALKISZ által szervezett rendezvényeken, előnyök a résztvevők szelektálásakor bizonyos rendezvények esetén, kedvezményes árú ALKISZ reklámtermékek . Bővebb információkért nézz be a honlapra, keresd meg településed ALKISZ megbízottját .
A kolozsvári Areopagus Alapítvány 2007 . július-szeptember időszakban valósította meg a Tevékeny fiatalok – a közösségek hajtóereje című projektjét . A projekt keretében augusztus 24-26 . között tábort szerveztek a Hunyad megyei Algyógyon ahol több mint 30 olyan fiatalt láttak vendégül akik korábban részt vettek az Alapítvány két korábbi projektében, a Fiatalok a Közösségért és a Vidéki Ifjúsági Szervezetek Fejlesztése címűben . A fiatalok a következő szerveződéseket képviselték: Pro Egeres Egyesület, Haladjunk Együtt Györgyfalváért , Inaktelki IKE, magyarvistai és körösfői ifjúsági csoport – Kolozs megye, Mocsolyai KRISZ – Szilágy megye, Gyöngyvirág Egyesület – Koronka és a dicsőszentmártoni központtal működő Alsó Kis-Küküllőmenti Ifjúság Szövetsége (ALKISZ) mindkettő Maros megyéből . A projekt célja az volt, hogy továbbképezzék a résztvevőket az adományszervezés terén, lehetőséget adni a fiataloknak megismerni a többi szervezet/csoport tevékenységét, megvalósítani a résztvevők közötti tapasztalatcserét és fejleszteni a csoportok közötti együttműködést . A projekt konkrét illetve körvonalazodó eredményei között sorolhatjuk egy közös levelezőlista létrehozását, közös európai úniós projektek összeállítását, illetve egy közös nyári tábor megszervezését, ez utóbbi megszervezését az ALKISZ vállalta magára, a helyszín Ádámos lesz .
Mozgalmas nyara volt a dicsőszentmártoni Kökényes Néptánccsoport tagjainak . Alig dobták a sarokba az iskolatáskát, máris Hajdúszoboszlóra szólította őket a “kötelesség”, itt a “Testvérvárosok találkozóján” képviselték Dicsőszentmártont , ugyanakkor a strandon felállított szabadtéri színpadon is bemutatták tudományukat, amit a szervezők két napi strandolási lehetőséggel honorálták meg . Jóformán haza sem érkeztek, máris belecsöppentek fennállásuk legfontosabb fellépésébe, július 8-án a Küküllődombón megrendezett “Vízmelléki hagyományőrzők találkozóján” 17 település hagyományőrzői előtt bizonyíthatták tudományukat . Egy kis pihenő után következett az aktív vakációzás korszaka, aminek köszönhetően a tánccsoport tagjainak javarésze jó két hétre búcsút mondhatott kényelmes ágyacskájának . Először az ádámosi Szórványtáborban tombolhatták ki magukat, majd Vajdaszentivány-i tánctáborban csiszolhatták tánctudásukat . Hazaérkezésük után újabb felkéréseknek tettek eleget, augusztus elején a szászcsávási tánctábor gálaműsorában léptek fel, másnap a magyarsárosi falunapokat tisztelték meg . Szeptember hónap is jócskán tartogat még “munkát” , az újrakezdődő hétvégi gyermektáncház és próbák mellett a bonyhai Napokra és a Marosfelfalu-i Gyöngykoszorú ünnepélyre is meghívást kaptak .
Július 8-án került megrendezésre a küküllődombói Általános Iskola udvarán a “Vízmelléki hagyományőrzők találkozójára” Az ALKISZ , az Ádámos-i Polgármesteri Hivatal és a Kökényes Néptánccsoport szervezésében gazdag kínálat várta a nagyszámú érdeklődöt: hagyományos Küküllő menti népviseletet-bemutató, népművészeti vásár, kézműves-tevékenységek, kézművessátor, néptánc- és népdalbemutató ahol a közönség először láthatta együtt az Alsó Kis-Küküllőmente 17 településének hagyományőrzőit . A rendezvényt a dicsőszentmártoni Kökényes néptánccsoport fellépése és a szászcsávási cigányzenekar előadása tette színesebbé . A program második részében egy fergeteges hangulatú, hajnalig tartó táncházra került sor a küküllődombói Poliglot étteremben . Bővebb információkért, hangulathű képekért látogassál el a honlapunkra .
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------