NÉPÚJSÁG , LVIII. évfolyam 178. (16359.) sz 2006. augusztus 3., csütörtök

Élmények szigete

Biztonságos távolban

(Menyhárt Borbála)

A községtôl egyre távolodva mezei virágokkal tele szekérúton zötyögtünk végig több mint húsz percen keresztül, míg végre feltûnt elôttünk a "gonosz szemû sárga lángocska – az ALKISZ jelképe. A gyerekek szeme rögtön ránk, idegenekre szegezôdött – kíváncsiskodók helyett bizonyára szívesebben látták volna az édességeket szállító gépkocsit, amely üdítôvel, fagyival és más finomságokkal látja el ôket a hét alatt, amíg távol vannak a nagyvilágtól.

Alkotótábornak mondják, én inkább az élmények szigetének nevezném. Július utolsó hetében Ádámoson zajlott az Alsó-Kis-Küküllô menti Magyar Ifjúság (ALKISZ) által idén is megszervezett tábor szórványban élô magyar gyerekeknek. "Idegenvezetônk", Bordi András földrajztanár kísér el az úttalan úton.

– A gyerekeket és a csomagokat traktorral hoztuk ki, és szerencsére az autóval rendelkezô szülôk is segítenek a szállításban és az élelmiszerpótlásban – mesélte Gagyi Zoltán szervezô. E nehézségek ellenére "jó, hogy távol vagyunk a községtôl, mert így talán elkerüljük a kellemetlen látogatókat. Magyar gyerekek vannak itt, és sajnos, volt rá példa, hogy a közeli falvakból roma lakosok rosszindulatú szándékokkal közelítettek meg. A távolság nagyobb biztonság" – vélekedik. Az idôjárás isnemegyszer okozott kellemetlenséget a táborozóknak, hiszen esô esetén a már említett szekérút sártengerré, szinte járhatatlanná válik.

"Idén szerencsére eddig csak egy este fogtunk ki esôt, de akkor zuhogott, az egész tábor bôrig ázott, ám még mindig jobb így, mint tavaly, amikor bôven volt részünk esôben" – mondta a szakácsnô, aki nap mint nap finom fôztjével örvendezteti meg a gyerekeket. Elvezet a birodalmába is.

A sátrak tengerében otthonos kis konyha, edényekkel, tûzhellyel és a mosolygó arcú szakácsnôvel. A fôzés az ô feladata, azonban a gyerekek folyamatosan segédkeznek, étkezések után pedig csoportokra osztva váltják egymást a mosogatásban. Van gyerek, aki eddig még sohasem mosogatott, sepregetett, de itt, látva hogy mindenki kiveszi a részét a "házimunkából", ô is derekasan szorgoskodott. Sátraikat maguk takarítják, tartják rendben, erre sarkallja ôket, hogy a táborozás utolsó napján díjazzák a legrendezettebb sátor lakóit. Az étkezési idôt trombitaszóval jelzik, nem kell kétszer belefújni. Az újabb trombitaszó : eljött a desszert ideje. Egyik tanító néni kis szôke kislánya dacolt anyukájával, mert ô éppen fagyit szeretett volna nápolyi szelet helyett. Határozottan erôsítette, hogy ô fagyit fog ma enni, ami elég hihetetlennek tûnt az erdôszéli körülmények között. De csak nekünk, alkalmi látogatóknak, mert alig telt el néhány perc, utánfutós kocsi gördült be a sátrak közé, és pillanatok alatt elôkerült üdítô, fagyi és mindenféle édesség, amit a gyerekek kedvük és pénzük szerint vásárolhattak meg. Hosszú sor kerekedett, hisz házhoz hozták az üzletet.

Munka, pihenés, szórakozás – e három övezetre osztott a sátortábor. A közös programok idején mûhelyként mûködô ebédlô asztalait körülülve igazi kis mûvészek szorgoskodtak. Itt egyesek gyöngyszemekbôl különbözô állatfigurákat fûztek. Odébb üvegre festettek, olyan kézügyességgel, hogy bármelyik felnôtt példát vehetett volna tôlük. Néha persze történnek "balesetek", felborul a festékespohár, vagy elmaszatolódik egy remekmû, de mindezek ellenére irigylésre méltó kiállítás kerekedett a munkákból. A szebbnél szebb alkotásokat látva mi is kedvet kaptunk, hogy kipróbáljuk "festô tehetségünket" a kis üvegpoharakon. Szégyenszemre a gyerekek segítségére szorultunk, ha jól sikerült alkotást akartunk emlékként hazavinni. Mint a gyerekeket kísérô tanítónôktôl megtudtuk, az üvegpohárkákra festett mintázatokat a gyerekek nem másolják, hanem saját fantáziájuk termékei.

A szomszédos asztalnál kis varroda rendezkedett be, ahol nemcsak lányok, hanem a másik nem ifjú képviselôi is szorgalmasan gyakoroltak. A hatodikos kisfiú elárulja, hogy itt tanulta meg ezt az általában lányokra jellemzô foglalatosságot, és a kezében lévô szép varrottas igazolja, hogy egészen belejött a "mesterségbe".

A gyerekek felszabadultak és szeretik, amit csinálnak, szabad levegôn, kis pajtásaik körében a munka is szórakozás. Sokan minden évben visszajárnak. Szilvia harmadik alkalommal van itt, és elmondása szerint "mindig is jönni fogok, amíg lesz ez a tábor, sok barátot szereztem, sokat játszunk és szórakozunk, de tanulunk is kézmûveskedni" – avat be a nyolcadikos lány.

A táborban a gyerekek megtanulnak egymásra figyelni, együtt dolgozni és a szervezôk nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy szórványban élô gyerekekrôl lévén szó, nyelvmûvelô játékokkal ápolják anyanyelvüket. "A fiatalok egymást javítják ki, hogyha nem használják helyesen a magyar nyelvet, és így inkább figyelnek a beszédmódjukra, mint ha mi hívnánk fel a figyelmüket" – mondta Gagyi Zoltán. Amikor a szórakozásra terelôdik a szó, a táborozók nagy része az Outward Bound által szervezett kétnapos programsorozatot említi. A személyiségfejlesztô és csapatépítô játékokat óriási élményként élték meg a gyerekek: "közösen játszottunk, voltak sportvetélkedôk, kötélhúzás és golfoztunk is fabotokkal" – mesélik egymás szavába vágva.

A legnépszerûbbek azonban mégiscsak az esti bulik voltak, ahol a fiatalok "kitombolhatták" magukat. Minden este kilenc órától éjfélig tartott a közös tánc, tizenkét órakor ugyanis következett a lámpaoltás.

Távozáskor jó érzés volt visszanézni a kis csapatra, amely egy hét alatt igazi közösséggé kovácsolódott. Látszólag mindenki mást cselekszik, egyesek fociznak, mások barkácsolnak, de mégis összetartoznak a táborban töltött egy hét alatt. Innen minden gyerek életre szóló élményekkel, új tapasztalatokkal tér haza.