LX. évfolyam 288. (17071.) sz.

2008. december 9., kedd

A replika jogán

Gagyi Zoltán ALKISZ-elnök

Kulturális helyzetjelentô Dicsôszentmárton mûvelôdési életérôl

A november 25-i Népújság a szokásostól eltérôen nagyobb teret szentelt Dicsôszentmárton mûvelôdési életének, és a pár nappal elôtte zárult kulturális napok rendezvénysorozat ismertetésének. Eddig minden rendben is lenne, örvendetes dolog, hogy manapság a száraz politikai csatározások mellett a kultúrának is jut hely.

Azonban Nagy Botond szerkesztô úr cikke nagyon messze áll a kulturális helyzetjelentéstôl, azaz az objektív realitástól. A szerkesztô úr többször járt Dicsôszentmártonban (személyesen is találkoztunk!), ezért kellene tudja, hogy a város kulturális élete nem csupán a volt zsinagóga, illetve a Kis-Küküllô Alapítvány körül forog. Ez csupán a kulturális kínálat egyik szelete és színfoltja. Ha már mûvelôdési helyzetjelentésre vállalkozott, akkor látogassa meg a város mûvelôdési életének többi magyar színpadi szereplôjét is.

A kedves olvasó objektív tájékoztatása érdekében elmondom, hogy mellesleg létezik az Alsó- Kis-Küküllô menti Magyar Ifjúság Szövetsége (ALKISZ) nevû ifjúsági szervezet is, amely havi jelleggel jelentkezik kisebb-nagyobb kulturális programokkal. November elején szerveztük meg például immár második alkalommal a Kiöntött a Kis- Küküllô… címû néptánctalálkozót, amely 11 néptánccsoportot vonultatott fel a megyébôl és a határon túlról, a teremben minimálisan 300 ember foglalt helyet. Rá egy hétre fôszervezôi voltunk azoknak az ünnepségeknek, amelyekkel a 135 éves dicsôszentmártoni intézményesített magyar oktatásnak állítottunk emléket. De ez most nem az önreklám helye, ezért nem folytatom a 2008-ban szervezett kulturális rendezvényeink fonalát. Azt azért el kell mondani, ha már a szerkesztô úr helyzetjelentést szeretne készíteni, akkor tájékozodjon körültekintôen, és ne megrendelésre készítsen beszámolókat.

A dicsôszentmártoni mûvelôdési élet egyik állandó szereplôjeként és a helyi ifjúsági szervezet vezetôjeként ugyanakkor a legnagyobb jóindulattal is felelôtlennek kell neveznem Kakassy elnök úr szavait, miszerint idézem: "A fiatalokat nem tudjuk utolérni, megszólítani.", "Nincsen elôrelépés…Tanult ifjúság kéne…".

Immár többéves slágerré vált a Kis- Küküllô jobb partján, hogy amikor valami nem megy, elôrángatjuk a fôbûnöst, a tanulatlan, kultúra iránt passzív fiatalságot, és jól befeketítjük, megvalósításairól egyszerûen nem veszünk tudomást. Pedig hát van amirôl beszélni, tisztelt uraim. Ugyanaz a passzív és tanulatlan fiatalság 10 éve havi jelleggel diáklapot ad ki ÉBRESZTÔ néven, a lap az Alsó-Kis-Küküllô mente minden oktatási intézményében megvásárolható. Négy éve Dicsôszentmárton neve szervesen összefonódik a Kökényes Néptánccsoport nevével, ezek a fiatalok hetente kétszer próbálnak, és szinte heti rendszerességgel jelen vannak Erdély valamelyik rangos néptáncfesztiválján, sôt ez év júniusában Budapesten is felléptek a Hôsök terén, több ezer ember elôtt. S ha már népi hagyományaink ismereténél illetve átörökítésénél tartunk, akkor hadd említsem meg azt is, hogy minden szombaton Dicsôszentmártonban gyermektáncházat tartanak, novembertôl pedig hétvégenként az óvodás illetve az I., és II. elemisták számára Apró Kökényes néven játszóház mûködik. A Kökényesben jelenleg 3 korosztályban táncolnak a gyerekek, ez pillanatnyilag 84 passzív és tanulatlan magyar fiatalt jelent. Igen, ezeket a fiatalokat valaki utolérte, valaki aki tudta, hogyan kell ôket megszólítani. Kérdem én, kiknek a szervezésében valósult meg az, hogy Dicsôszentmárton fôterén több száz, népviseletbe öltözött néptáncos vonult fel november 2-án? De nem feledkezhetünk meg azokról a fiatalokról sem, akik különbözô versenyeken képviselik városunkat, megyei és országos díjakat hoznak haza, színdarabot tanulnak, furulyakörre és énekkarra járnak, gólyabált szerveznek, anyanyelvû rádiómûsort szerkesztenek, több településre kiterjedô szüreti mulatságot szerveznek, választáskor plakátolnak. Amit mi csinálunk, lehet, hogy nem mindig látványos, de ez egy belsô önépítkezés. Egy jól kigondolt stratégia alapján dolgozunk. Arra építünk, ami van, ezeket az értékeket akarjuk felszínre hozni, felmutatni és népszerûsíteni. Rendezvényeink látogatottsága, támogatottságunk azt igazolja, hogy sikeresen tesszük.

Az egyedüli gond velünk csupán az, hogy mindezt nem a zsinagóga színpadán tesszük, illetve amint szokták Önök mondani: "ezek nem a miénkek!", ezek az emberek "a medvével táncolnak". Pedig ez nem más, mint a dicsôszentmártoni mûvelôdési élet másik, sokkal nagyobb szelete, amely azért mûködik és sikeres, mert valóságos mozgalommá nôtte ki magát, és ebben a mozgalomban mindenki megtalálja a maga helyét: kihasználtak, kiábrándultak, kegyveszettek, lelkes pedagógusok, értelmiségi örökifjak és hûséges szülôk. A mi sikerünk titka az, hogy képesek vagyunk összehangolni értelmiségiek, lelkes fiatalok és egyszerû szülôk kétkezi munkáját.

Hogy miért nem mûködik ez túlfelôl, arra pont az elnök úr adja meg önkéntelenül a választ: "Valamit nem tudunk…" Tisztelt uraim, pont ebben az egyszerû kijelentésben rejlik a megoldás, amely ugyanakkor a helyi politikában is megfontolandó üzenet. De nem a szakmai tudás hiányosságáról van szó. Amit nem tudunk, azzal ne foglalkozzunk. Hagyjuk azokat, akik tudják. Ha látjuk, hogy már nem megy, akkor ne erôltessük. A "lovagok" mellett az "apródoknak" is meg kell adni a lehetôséget az érvényesülésre. Nem az a lényeg, hogy mindent magunk alá rendeljünk, inkább fogadjuk el partnerként, és hagyjuk a másikat is dolgozni. Ne politizáljuk el Dicsôszentmárton mûvelôdési életét. Ha ezt meg tudjuk tenni, akkor Nagy Botond szerkesztô úr soron következô látogatásánál nem kell majd apokaliptikus képet festenünk városunkról. Legalábbis nem a mûvelôdési életérôl.