LX. évfolyam 158. (16942.) sz.

2008. július 9., szerda

Frisskarézók Vámosgálfalván

Bölöni Domokos

Rugóra járt a lábuk!

Balladás hangulat, magyar katonaverbunk, vajdaszentiványi, szászcsávási, helyi táncrendek, a román dojnák melankóliája, pergô cigány ritmusok, virtuozitás a zeneszerszámok kezelésében és a néptánc kismillió fogásának egyéni színrevitelében – ezek jellemezték a Dicsôszentmárton székhellyel mûködô Alsó Kis- Küküllômenti Magyar Ifjúsági Szövetség meg az égisze alatt évek óta sikerrel mûködô Kökényes Néptánccsoport kezdeményezését felkaroló Vámosgálfava lakossága és önkormányzata összefogásában szervezett Vízmelléki hagyományôrzôk találkozóját vasárnap. Gagyi Zoltán álma öltött testet.

A mûvelôdési ház oldalsó termében kézmûves játszóházat rendeztek be, ott ügyeskedtek a kicsinyek. (Ajándékként a dicsôi kis Kökényes 43 zöld pólót kapott Incze Csaba városi tanácsostól, a nagy Kökényes tagjai pedig 20 kék pólót ölthettek magukra, Miklós Levente vállalkozónak köszönhetôen. A szponzorok listája hosszú, ami arra vall, hogy a szervezôk egyre életrevalóbbak, a támogatók pedig helyesen ismerik fel közösségi és egyéni érdekeik harmonizálásának a fontosságát.)

Fazakas János, a Gyöngykoszorú-versenyekrôl ismert, népszerû táncos mûsorvezetô román és magyar nyelven konferálta be a sûrûn jelentkezô adatközlôket és csoportokat. Kedves volt a magyarsárosi Bandi Zsuzsa és Dénes Ilona, úgyszintén a haranglábi Szilágyi Erzsébet balladabemutatója. (A balladák csaknem teljesen kihaltak Erdélyben.)

Hosszú a fellépôk jegyzéke, huszonkét úgynevezett néprajzi dialektust képviselhettek volna, ha mind eljönnek, akiket meghívtak. Kiemelten nagy sikere volt a magyar-szentbenedeki, nyolcvanéves Vincze Árpád bácsinak, aki a katonaverbunkból átmentôdött pontozónak páratlanul eredeti, humoros változatával kápráztatta el a nézôsereget. (Örömmel tölt el a gálfalvi Frisskarézó táncegyüttes "fel-támadása"; mert bár Vásárhelyi János igazgató-tanár úr, egykor osztálytársam váltig erôsíti: sosem volt süllyedôben a csapat, tudom, hogy a fiatal nemzedék természetszerûen a lánya, Miklós Mónika által menedzselt Kökényeshez "pártolt át" (szakoktatójuk Varró Huba), ekként a Kökényes pompásan szivárványlott föl, a Frisskarézó meg mintha elhagyta volna a "karézást". Na, most színpadra álltak az erejük teljében lévô táncosok, a hagyományos gálfalvi rendet járva, és mellettük ott "jártattak és fordultak" a kisebbek, az iskolások is. Van remény.)

Szakemberek dolga fölmérni a megnyilvánulás néprajzi hasznát. Egy kisrepülôgép fél óra alatt repülné be a "forrásterületet" Kis-Szent-lászlótól Magyaszentbenedekig, Medgyestôl Gombostelkéig s tovább – de a fellépések tere sokkal tágabb és színesebb volt. Szabó Sándor medvési prímás újabban Marosújváron lakik, úgy muzsikál, mintha világéletében egyebet sem tett volna. Pedig nem ez az alapszakmája. Csodát mûvel a szászcsávási cigányzenekar, Jámbor István Dumnyezó vezetésével. (Istenem, már a brácsásuk, Csángáló is ötvenéves, valaha osztályfônöke voltam...) Minden "nyelven" tudnak muzsikálni. Frenetikus tapsvihart váltott ki a masszív romatáncos jelenlét, gálfalvi, sárosi, ádámosi, medgyesi tüzes vérû fiatalok, végül a szôkefalvi Gábor Gábor népes családjának parázs tánca, közülük is abszolút talentumként az ötéves Gábor Jankó rendkívüli produkciója.

A vigasságot a kezdeti népviseleti parádét követôen és a találkozó befejezésekor is felszólaló Keszeg István vámosgálfalvi polgármester röviden és velôsen foglalhatta össze: érezzük jól, s: jól éreztük magunkat. A jól-érzés ritka madár manapság. Amikor magyarok, románok, romák, s ha hazatévednének: szászok is: jól érzik magukat együtt, akkor nem kell kárhoztatnunk sorsunkat, létünket, balszerencsénket. Isten kinek-kinek azt rendeli, amit érdemel.

Higgyük, hogy most egy kicsit jobban szerette ezt a tájat, mint egyébként.