Alsó Kis-Küküllőmenti Magyar Ifjúság Szövetsége

 

Tevékenységi beszámoló a 2007-es évre

 

Az Alsó Kis-Küküllőmenti Magyar Ifjúság Szövetsége (ALKISZ) 2000-ben alakult azzal a fő célkitűzésekkel, hogy  a térség magyar fiatalságát, ifjúsági szervezeteit, és ifjúsági mozgalmait összefogja, ellássa a térség magyar fiatalságának érdekvédelmét, és oktató-szórakoztató-szabadidős programokat szervezzen számára.Szervezetünk tagjai 4 ifjúsági korosztályt képviselnek:elemistákat, gimnazistákat, középiskolásokat illetve líceumot végzett fiatalokat. Partnerek vagyunk minden olyan rendezvényben amely a térség magyar fiatalságának(de nemcsak) a szellemi, erkölcsi előmozdítását tűzi ki célul.

Az ALKISZ ernyőszervezet gazdasági, kulturális és érdekvédelmi téren is, infrastrukturáját, kapcsolatrendszerét egyenlő módon használhatja minden tagja vagy tagszervezete.Jelenleg az ALKISZ 16 Alsó Kis-Küküllőmenti településen van jelen. Szervezetünk 2006 márciusában nyert önálló jogi státust.

Az elmúlt évben szervezetünk vezetőképzők, pályázatírási tanfolyamok, szavalóversenyek, művelődéstörténeti vetélkedők, néptánctalálkozók, koncertek, táborok, kirándulások, túrázások, karitatív tevékenységek szervezője volt.

Szervezetünk legnagyobb ifjúsági jellegű rendezvénye ez évben is az Ádámoson megszervezett Szórványtábor volt.A hetedik alkalommal sorra kerülő sátortáborban 137 gimnazista vett részt javarészt a Kis-és Nagy-Küküllő szórványtelepüléseiről, de szép számban voltak táborozók a Maros mentéről és Beszterce környékéről is. Kisebb méretű, havi jelleggel rendezett ifjúsági jellegű kezdeményezéseink mellett március-június időszakban az ALKISZ szervezésében Társasági Tánctanfolyam zajlott le minden szerda este Dicsőszentmártonban, V. alkalommal kerültek megrendezésre a Traian Gimnázium angol katedrájával együttműködve a dicsőszentmártoni Bálint Napok, amelyen a hagyományosnak tekintett programok közé ez évtől bekerült a Szívposta is. Novemberben Halloween Party-t szerveztünk a Traian Gimnázium angol katedrája és az ÉBRESZTő diáklappal közösen. Az ALKISZ volt egyike azon 10 civil szervezeteknek, amelyek a Magyar Ifjúsági Tanács partnereiként felvállalták az országos jellegű „Adj, király, katonát!” vetélkedő regionális döntőjének megszervezését.Dicsőszentmártonban 24 versenyző méretkezett meg, a döntőbe került 3 fős csapat az országos szakaszon is várakozáson felül teljesített, egy I. díjjal és egy különdíjjal tért haza. Nagy sikerű, ötletességben gazdag műsor keretében ünnepeltük meg 2007. október 19-én Dicsőszentmárton magyar „gólyáit”. A szervezők, az ALKISZ ifjúsági szervezet és a helyi Elméleti Líceum XI. E. és F. osztályai a rettegett török birodalomba, és ennek keretén belül Ali basa háremébe kalauzolták el a gólyákat és a nagyszámú közönséget. A hastánccal, divatbemutatóval, az érdekesebbnél-érdekesebb megmérettetésekkel fűszerezett vetélkedő eredményeként Ali basa első, kedvenc háremhölgyévé Kundi Orsolyát választották, míg első számú hárem-őr feladatát Balázs Csabára bízta a zsűri.Áprilisban nagy sikerű, az Alsó Kis-Küküllőmente több településére is kiterjedő Föld Napokat szerveztünk, amelyek keretében a szabadidős tevékenységek mellett erdőtakarítás, és több tucat csemete elültetése is szerepelt programunkban.Környezetvédelmi projektjeink a pályázatok elbirálásánál is megállták a helyüket, a MOL és Polgár-Társ Alapítvány közös pályázatán szervezetünk 7500 lejt nyert zöldövezet kialakítása céljából.

Szervezetünk ez évben is aktívan részt vállalt az Alsó Kis-Küküllőmenti magyar oktatás fenntartásában és minőségi javításában, ez évtől tanulmányi ösztöndíj-programot is társítottunk a 2 éve már futtatott, a szórványban beiskolázott ,ingázó tanulók utazási költségeihez való pénzbeli hozzájárulás programunkhoz.Programunk eredményeként 246 tanulót sikerült ingázási illetve tanulmányi segélyben részesíteni, az erre áldozott, sikeres pályázatokból fedezett összeg meghaladta a 17.000 lejt.Ugyanakkor 2007-ben is megrendezésre került a Dicsőszentmárton-i Magyar Gimnazista Gála, amelynek célja az iskolán belül és iskolán kívüli tevékenységekben aktívan résztvevő, tehetséges gyerekek jutalmazása volt, szervezetünk pedig a júniusi tanévzárás alkalmával nagy értékben juttatott jutalomkönyvet a vidéki iskolák részére.Nagyobb értékű könyvajándékkal jutalmaztuk ugyanakkor az országos versenyeken díjazott tanulókat ,és az  Alsó Kis-Küküllőmente IV. osztályosai számára rendezett anyanyelvi vetélkedő díjazottjait..

Ifjúsági jellegünk ellenére szervezetünk talán a legaktívabban vállalta fel ez évben is a vidékünkön az erdélyi és a küküllőmenti kultúra ápolását és átörökítését.Három éve gyermektáncházat működtetünk( ez évben 67 gyerek járt rendszeresen), októbertől-februárig felnőtt táncházat, 2003 óta folyamatosan ez évben is „Őszi Ünnepély” néven fogtuk össze az Alsó Kis-Küküllőmente ősszel kapcsolatos kezdeményezéseit. Óriási népszerűségnek örvendett az I-IV. osztályos tanulók körében az ALKISZ és a Poliglot Rádió magyar adása által meghírdetett mesemondó verseny. A népmese napja(szeptember 30.) alkalmából szervezett versenyre 49 tanuló nevezett be az egész Alsó Kis-Küküllőmentéről. A győztest a hallgatók szavazatai alapján választották ki a szervezők.A nagy lelkesedésnek, és a magas színvonalnak köszönhetően a szervezők minden benevezőt jutalomban részesítettek. Ugyancsak a népmese ünnepe ürügyén „Legkedvesebb népmesehősöm” címmel rajzpályázatra hívtuk az I-IV. osztályos tanulókat.A pályázatra beküldött 42 pályamunka szerzője közül mindenki oklevelet és értékes, mesecédékből illetve rajzfelszerelésből álló jutalomcsomagot kapott.

Áprilisban az ALKISZ szervezésében zajlott le a Maros megyei gimnazista néptánccsoportok első találkozója, míg júliusban a Vizmelléki hagyományőrzök találkozója alkalmából első alkalommal sikerült összegyűjteni és egy nagysikerű gálaműsor keretében lefilmezni a vidék magyar, cigány és román hagyományőrzőit. Nagyszabású műsorral búcsúztatták a 2007-es évet december 27-én a dicsőszentmártoni magyar fiatalok.Zsúfolásig megtelt terem, kapós műsorfüzet, fergeteges hangulatú táncház, magas színvonalú , több mint 100 fellépőt megmozgató produkció, röviden így jellemezhetnénk az ALKISZ , a Traian Gimnázium és  a Kökényes Néptánccsoport közös szervezésében megrendezett évbúcsúztatót. Az Advent a Kis-Küküllő mentén című előadás első fellépőjeként bemutatkozott a házigada Kökényes néptánccsoport ifi tagozata, a Kis-Kökényes, a nagy Kökényesek vajdaszentiványi táncrendet mutattak be, amelyet egy megzenésített táncjáték bemutatása követett.A nyárádselyei hagyományőrzők jóvoltából a közönség megismerkedhetett a karácsonyi ünnepkör egyik jellegzetes népszokásával, az istványozással. A műsor harmadik, és egyben befekező részeként a közönség a karácsony és az István-nap közötti időszak jellegzetes küküllőmenti román, magyar és cigány népszokásait láthatta a színpadon.

Az elmúlt évekhez hasonlóan a dicsőszentmárton-i ALKISZ iroda pályázatokkal kapcsolatos információkat is közvetített, április-június időszakban az egyetemi felvételivel foglalkozó Információs Irodát is működtettünk.

Folymatosan működtek a szervezetünk égisze alatt működő csoportok is: a 3 éves KÖKÉNYES Néptánccsoport, a májusban beindított Kis-Kökényes utánpótláscsapat, HARANGVIRÁG Furulyakör, illetve a 9 éve havi rendszerességgel kiadott ÉBRESZTŐ diáklap.

2006 után, amikor a szervezet elnökét  a Magyar Kultúra Apródja címmel tünteték ki ez évben újabb rangos kitüntetésben részesült az ALKISZ és elnöke. Ez alkalommal a Magyar Fiatalok Határok Nélkül Alapítvány Kuratóriuma ugyancsak Gagyi Zoltán tanárúr munkásságát értékelte megfelelőnek a „Magyar Fiatalokért Díj” odaitélésére. A „Magyar Fiatalokért Díjat” 2003-ban alapították, és páratlan évben egy olyan határon túli díjazottat jutalmaz, aki a határon túl élő fiatalság összefogásáért, szellemi , kulturális együttműködéséért kifejtett tevékenysége révén kivívta az Alapítvány, valamint támogatói elismerését.

Szervezetünk sikeres 2%-os kampányt folytatott 2007-ben, az összegyűlt majdnem 3800 lejt egy új hangosítási technika beszerzésére fordítottuk, illetve hozzájárultunk a Kökényes Néptánccsoport ruhatárának bővítéséhez.Programjaink pénzügyi fedezetének legnagyobb részét az elmúlt évekhez hasonlóan pályázati úton elnyert céladományokból fedeztük, ez az összeg 2007-ben meghaladta a 23.000 lejt.

 

Összeállította:Gagyi Zoltán elnök