Elemistáknak szánt játszóteret létesít az ALKISZ Dicsőszentmártonban

 

Európai normáknak megfelelő játszóteret, sétálót és parkot létesít a szőkefalvi negyedben az Alsó Kis-Küküllőmenti Magyar Ifjúság Szövetség (ALKISZ). Szervezetünk a magyarországi MOL és a csíkszeredai Polgártárs Alapítvány által tavaly meghírdetett pályázatán nyert 7500 lejt(maximális összeg) erre a célra.A Zöld Övezetek elnevezésű programból lehívott pénzösszegből kb 700 négyzetméter területet parkosítanak a fiatalok, és egy az elemi osztályosoknak szánt játszóteret hoznak rajta létre.Az eredeti tervnek megfelelően a parkot a Bălcescu negyedben kellett volna létrehozni, egy kb kétszer akkora területen, de a helyi lakótársulás elutasította a szervezet ajándékát, az ellenkező, idősebb generáció által uralt lakótársulás vezetősége többek között indokként jelölte meg az éjszakai hangoskodásokat és rendbontást, de az is sokat nyomott a latban, hogy egy magyar civil szervezet kezdeményezéseként jöhetett volna össze a beruházás. Az új helyzetben csupán a park nagysága változik, és a jellege módosul egy kicsit(lakónegyedbeli játszótér lett), de a park bútorzata változatlan marad, az elültetett facsemeték, virágok, cserjék száma sem változik. Az átadásra a tervek szerint június 5-én, a Környezetvédelem Világnapján kerül majd sor. A beruházás megvalósításában az ALKISZ partnerszervezetei(Traian Gimnázium, helyi sajtó és a Polgármesteri Hivatal) segítségére is számíthat, ez utóbbi virágokkal, és a szükséges telekkel társul, ezzel több mint 20 ezer új lejre nő a beruházás értéke.A Traian Gimnázium tanulói önkéntes munkával fognak hozzájárulni a projekt sikeréhez.